Sikerek
Nyereségeim 12,5 óra után:
A felidéző képességem meglepő
módon javult, rég elfeledett – velem
megtörtént – eseményekre
emlékeztem az ülés során.
Érdekes volt megtapasztalni azt, ahogy az
események láncolatai jöttek a
felszínre. Az egyik legnagyobb élményt
azonban az jelentette, hogy újra
átéltem a születésem
pillanatait - a vele járó kellemetlen
érzéseket fizikailag is érezve.
Születés előtti élmény
„újra
átélésében” is
volt szerencsém, mely fantasztikus tapasztalat
számomra.
Nyereségeim 37,5 óra után:
A fájdalmas emóciók
kiauditálásával megszabadultam
életem valamennyi fájdalmas
élményétől,
emlékétől, azok többé nem
befolyásolnak. Óriási
élmény volt átélni előző
életeim
történését, melyeknek
során hihetetlen fizikai élményekben
volt részem úgy, hogy jelenlegi
egészségügyi
problémámra is magyarázatot
és megoldást kaptam.
Mások által is érezhetően, szemmel
láthatóan sokkal jobb állapotot
értem el, és ezt a mindennapokban tapasztalom,
könnyedebben mennek a dolgaim.
Köszönöm szépen ezeket a
hihetetlen és átütő
élményeket Dóri!
J. R.
Nyereségeim 12,5 óra után:
Már az első pillanattól kezdve, amikor a Dianetikáról hallottam, nagy érdeklődést keltett bennem. Annál is jobban vártam, hogy elkezdjük az auditálást. Számomra is hihetetlen, hogy mindössze egy intenzív után (12,5 óra auditálás) számos fájó emléktől, kellemetlen élménytől, fóbiától, frusztráló gondolattól és a mindennapjaimat befolyásoló rossz érzésektől megszabadultam. Igaz, ez hosszadalmas és türelmet igénylő folyamat eredménye, de megérte. Számtalanszor hatottak rám olyan fajta engramok (fájdalmas események), amelyek arra késztettek, hogy ne csináljam és nem szerettem volna az auditálást tovább folytatni. Ezeknek a leküzdését és mindent, ami az auditálás során velem történt, auditoromnak Dórinak köszönhetem. Bármilyen helyzetben türelmes és megértő volt velem. Egyszerűen éreztem, hogy biztonságban vagyok, és hogy mindent elmondhatok neki. Legfelemelőbb érzés, hogy nagyon sok problémámra a születésem előtti időkből találtunk magyarázatot, így küzdöttem le több éven át gyötrő kígyófóbiámat is. Minden auditálást követően teljesen friss, nyugodt és vidám voltam, tudván, egyre közelebb járok ahhoz, hogy többé ne befolyásoljon semmi a múltamból.
Elképesztő dolog, hogy van egy ilyen módszer, amivel minden ember élete jobb lehet, hisz ebben nem kell hinni, csak csinálni kell.
Megéri mindenkinek!
Még egyszer nagyon köszönöm Dóri!
N.Nelli
tanuló
A párkapcsolati témában jártam ülésbe (auditálásba) és elég kemény konfrontálást (szembenézni valamivel) jelentett számomra, hogy rá tudjak nézni mi az, amit én tettem, hogy nem úgy alakul a magánéletem, ahogy azt szeretném. Az ülések végére a párom újra nyitott felém, pedig már úgy tűnt a kapcsolat a végére ért. Jó érzéssel töltött el, hogy ránéztem mit, miket tehetek másként, hogy egy tartós párkapcsolatot birtokoljak. Az igazmondás és őszinteség mögé bújva bántottam meg sokszor a páromat úgy, hogy erre hivatkozva hárítottam a felelősségemet, hogy valóban odafigyeljek rá.
Az ülés végeztével azonnal kaptam pozitív visszajelzést és a párom valóban igyekszik, hogy ez a kapcsolat működjön. Ezen vagyok én is és ettől érzem jól magam.
Köszönet az auditoromnak: B. Dórinak
H. Krisztián
llalkozó
Auditálást
kaptam és az egyik alkalom után,
otthon iszonyú fejfájásom,
hányingerem
lett. Ez nem fordult még elő addig, ezért
úgy
döntöttem, hogy megyek vissza az
auditálásra.
Így is lett.
Leültünk egymással szemben és
elkezdtük.
Fantasztikus volt érezni, hogy ott van egy Lény
velem
szemben, és tudtam, hogy segíteni fog.
És Ő is
tudta. Bíztam benne, és tudtam, hogy tudja mit
csinál, végtelen affinitással
kérdezett
és nyugtázott, és szépen
haladtunk.
Észre sem vettem, hogy a rosszullét mikor tűnt
el. De nem
volt ott, és ettől boldog voltam! A
módszer
működik! És Dóri tud
segíteni! Ajánlom Bárkinek!
És köszönöm!
V. Gabriella
üzleti tanácsadó
Alapvetően
vidám ember vagyok, de régebben előfordult, hogy
egy kudarc
vagy valami negatív esemény
hatására napokig rosszkedvű, levert
voltam. Aggódtam bizonyos dolgok miatt, mert nem tudtam,
hogyan fogom
megoldani a felmerülő problémákat.
Néha megdöbbentem ismerőseim
viselkedésén. Nem értettem mit,
miért tesznek. A munkámban és a
gyermekeim nevelésében is voltak gondjaim, amiket
úgy éreztem, hogy
nem tudok megoldani.
Az auditálás óta folyamatosan
jó kedvem van. Már nem aggódom, nem
problémázok a gondok miatt. Tudom, hogy mindent
meg fogok oldani,
hiszen eddig is megoldottam.
Értem az embereket, tudom mit, miért tesznek.
Jelentősen jobban érzem magam. Nekem minden nap
nevetéssel indul.
Magam is csodálkozom néha, hogy semmi nem
aggaszt, szinte mindennek
örülök. Azok a dolgok, amik miatt
régebben rosszkedvem volt már
nincsenek, mindet megoldottam, lerendeztem, eltüntettem.
Sokkal könnyebben kommunikálok az emberekkel. A
gyerekeimmel is javult
a kapcsolatom. A munkámat lelkesebben
végzem. Minden nap örömmel
megyek dolgozni.
Jobb lett az életem.
R. Antal
vállalkozó
Nagyon
szuperül érzem magamat. Az egész napom
így telt el, valószínűleg
éreztem, tudtam,
hogy ma le fogok zárni.
Az egész eljárás alatt azt a
döntést
hoztam, hogy ezt a kis füzetet, minél nagyobb
számban és nagyobb
közönségnek kell
terjeszteni. Ez az ALAP.
Amíg ezeket az elveket és erényeket
egy
személy nem tudja, nem alkalmazza, addig miért
várunk el tőle magasabb tevékenységet.
Amik
előjöttek nálam hiányosságok,
azokat gyorsan
kezelni fogom, és utána szeretném sok
barátomnak megmutatni ezeket az elveket.
Köszönöm Dóri a
segítségedet az ülések alatt
és közben.
Köszönöm Ronnak ezt a
technológiát.
B. Tamás
informatikus
Ahogy
haladtunk az auditálásban, egyre nyugodtabb
és nyugodtabb lettem. Le tudtam venni a figyelmem olyan
dolgokról, amik zavarták a mindennapjaim
és a
gyomoridegem is elmúlt. Sokkal jobban érzem
azóta
magam, igazából
összehasonlíthatatlanul
jobban. Köszönöm.
H. Éva
Állampolgári bizottság az emberi
jogokért Alapítvány
munkatársa
Hatalmas
változásokon mentem
keresztül. Nem gondoltam volna, hogy ennyire humanoid voltam
ezelőtt. Most látom miért fontos ez mindenkinek
és miért
felbecsülhetetlen értékű az a
képességem, amit visszakaptam,
hogy látom a problémák
forrását, és képes vagyok
kezelni őket.
Nem is tudom hogyan élhettem eddig
enélkül!
Nagyon sok
inger-reakció viselkedéstől
szabadultam meg és most sokkal inkább
öndeterminált vagyok, mint
korábban. A terem érezhetően kitisztult
és nagyobb. Olyan
dolgokat is érzékelek, amit korábban
nem. Sokkal bátrabbnak és
bizonyos fokig lazábbnak érzem magam
úgy egyáltalán az élettel
kapcsolatban. Helyrejött apámmal a kapcsolatom, ami
egy régi-régi
probléma volt és ez nagyon megnyugtató
érzés. Azt érzem, hogy
simán mennek körülöttem a dolgok,
nyugodtabb vagyok, és szívesen
segítek, illetve elfogadok segítséget.
Az
utolsó napokban úgy érzem javult
az ítélőképességem,
és nem vállalok olyat, amit esetleg
később
megbánnék, mert probléma lesz belőle.
Dióhéjban ennyi.
Nagyon
köszönöm az auditoromnak
Dórinak, hogy én is rendelkezhetek ezekkel a
csodákkal!
S.
Tamás
tanfolyamfelügyelő
Végtelen
köszönet Boskovitz Dórának!
Hát mit is mondjak. Most vagyok a jelenben, ami a fizikai
univerzumot illeti.
Itt megnyílt a
kapu számomra, az a kapu,
ami az életet, önmagamat és a
reményt jelenti, az a kapu, amely
boldogságot, stabilitást és
önmagadba való hitet és a
többiekkel való harmóniát
jelenti!
Elindultam az örökké
valóság felé!
Majd folytattuk a programomat és a
különböző
szinteken megtalált hibákat
korrigáltuk, futtattuk.
Úgy
éreztem magam, mint aki feljön a víz
alól és vesz egy nagy
levegőt és ekkor jöttem rá, hogy eddig
fulladoztam.
Az életem
kaptam vissza!
Rájöttem, hogy milyen csodálatos a
standard
eljárás és milyen
csodálatos az auditálás.
Rájöttem, hogy
milyen csodálatosan egyszerű az élet.
Megtanultam hogyan
nevessek úgy, hogy közben ne
akadályozzon a sírás!
Az
auditálások végén mindig
meg
szokták kérdezni, hogy szeretnéd, hogy
más is elérje ezeket a
nyereségeket...
Mit is mondhatnék mást: Igen, Igen, Igen.
K. Ákos
Drogmentes
Maraton Alapító
költő